TUDNIVALÓK A FÖLÖSLEGESSÉG FONTOSSÁGÁRÓL!



- Egyszer egy ember nagy szatyor gyógyszerrel állított haza a patikából. Aztán ezt gondolta: 
"megvettem ezt a sok gyógyszert, nagyon drága pénzért, pedig teljesen egészséges vagyok. Hát, ez bizony pénzkidobás volt". 
- Lám, hóhérok kezére adtam Jézust, de hiába, mert megint él- morfondírozott Pilátus, ellenlábasa feltámadása után. 
- Egy másik ember meg két pár cipőt vett a gyerekeinek, de nem tudta a lábuk méretét és nagyon félt, hogy nem lesz jó a lábukra. Otthon kiderült, hogy a kicsinyke cipők úgy illenek a gyerekek lábára, mintha rájuk öntötték volna. Ez az ember közel két órát félt alaptalanul. 
- Teljesen feleslegesen hívták ezt a papot a temetésre, mert nem hiszek semmiféle túlvilági életben, dohogott magában a frissen hantolt halott. 
- Egy Zápor utcai általános iskolás - akit lehet, hogy Katalinnak hívnak - szó szerint ezt gondolta jópár évvel ezelőtt: 

Ha kövér leszek fogyókúrázni kezdek. 
Ha kövér leszek nem eszek több zsíros ételt. 
De ha sovány leszek annyit eszek, hogy újból kövér leszek. 

A magunk részéről csak azt tanácsoljuk, hogy ha mindenképp elkerülhetetlen, akkor hallgassák meg a Hangok közt két férfi mostani műsorát, de ügyet se vessenek rá, vagy, ha mégis véletlenül koncentrálni kezdene figyelmük, akkor feledjék a hallottakat! Hadd röhögjön Sziszüphosz a markába! Köszönettel: Estragon és Oblomov.

HALLGATOM (16.12.16)