Élet a Lyukban - "Árnyékszázad (1992)" + "A HOLNAP érdeklődés hiányában ELMARAD 1993"


"A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején létezett a nyolcadik kerület peremén egy szórakozóhely, ami nem csupán a fiatalok gyülekezőhelyéül szolgált, hanem helyet biztosított az addig mindenhonnan kirekesztett szubkultúráknak.
A média gyakori (ál)botránykeltése miatt sokakat a félelemmel keveredett felháborodás környékezett a klub neve hallatán.
A Józsefváros szélén, szürke gyárakkal körülvéve áll a G.M.Művelődési Központ majd később a Vörösmarty Művelődési Ház, aminek a pincéje adott otthont az azóta már nem létező, ám legendává vált ifjúsági klubnak. Annak az klubnak aminek sok ma is ismert, és elismert zenekar köszönheti a hírnevét. Annak a klubnak, ami egyedülálló volt Magyarországon, és oly méltánytalan módon ért véget működése.
A nyolcvanas évek közepén, mikor a budapesti klubélet tulajdonképpen haldoklott, ezzel együtt drasztikusan leszűkült a fellépési lehetőség az úgymond avantgárd együttesek számára, létezett egy népművelő (NAGY GYULA), aki azon iparkodott, hogy elindítson egy olyan vállalkozást, ami fellépési lehetőséget biztosít az ilyen, és ehhez hasonló zenekaroknak. Eleinte csak egyfajta, az értelmiségi fiatalokat megcélzó műfajjal próbálkoztak, ám amikor bezáratták a kispesti punkklubot, kínálatuk kibővült, és többfajta irányzat is képviseltette magát, az ekkor már Fekete Lyuk néven futó intézményben.
A Fekete Lyuk akkoriban a szabadság „megtestesítője” volt. Az addigi klubokkal, rendezvényekkel szemben ez a hely élesen elutasította a formaságokat, és az eddig bevett és elfogadott ostoba kötöttségeket. Nem keltett feltűnést, vagy botrányt ha a vendég az asztalon, vagy a földön feküdt, továbbá ez volt az első hely ahol a közönség először gyakorolhatta „hivatalosan” kívülálló szemmel durvának tűnő össztáncát a pogot. A helyiségek kinézete sem volt mindennapi. A falakat csodálatos graffitik díszítették, olyan művek, ami egyenként is megállták volna a helyüket bármelyik galériában. A föld alatti labirintusban nem voltak drága berendezési tárgyak. Falba vájt lyukak, régi vonatokból kiszerelt üléssorok, valamint a padló szolgáltak ülőhely gyanánt. A kívülállóságának köszönhetően azóta sem csapott akkora reklámot egy rock-klubnak, vagy kocsmának sem a sajtó, mint a Fekete Lyuknak.
Számos ma is létező alternatív, rock, punk, vagy éppen metal zenekar köszönhette a helynek ismeretségét. Az akkoriba itt fellépő zenekarok közül többen azóta országos, sőt európai hírnévre tettek szert (Sex Action, Aurora, F.O.S., Kispál és a borz, P.U.F., Sziámi, Vaszlavik, Tankcsapda, Vidámpark , Kretens, Független adó, Trottel, Rés, Perfect Name, V.H.K stb...), valamint neves külföldi előadók is ellátogattak ide (No Means No, Fugazzi, Chumbawamba, stb...).
Virágzott a klub közel öt évig. Ezidő alatt több mint egymillió látogatója volt, és közel hatszáz zenekar választotta a Fekete Lyukat fellépőhelyéül. Stúdió működött, kazettákat adtak ki, és itt jött létre a Független Színpad, még újságja is volt a Lyuknak. Még a Rolling Stone magazin is beválasztotta a kedvenc helyei közé. Az intézmény létjogosultsága tehát beigazolódott.
'93 körül aztán jöttek a hírek, hogy a szervezők a csőd szélén állnak. Pletykák terjengtek hogy bezár a klub. Aztán egy kis időre mégis megoldódott a probléma, találtak egy szponzort aki, ha nem is évekre előre, de pillanatnyilag megoldotta a gondokat.
Aztán '94-ben elérte a végzet a szórakozóhelyet. 1999 februárjában újra életre kelt ismét Fekete Lyuk néven, ugyanazzal a designnal, ugyanazzal az életérzéssel, ami addigra már elvesztette fényét, más időben és térben létezett. Talán ha nem nálunk hozták volna létre, akkor ma is a fiatalok zarándok helye lenne, de így az maradt a helyén ami a neve is volt Fekete Lyuk.
Azután a végzet elérte a szórakozóhelyet."

Forrás: Nagy Gyula
Fekete Lyuk Facebook 

***

A holnap érdeklődés hiányában elmarad (1993)




 ***

Árnyékszázad (1992)

Asszociatív, ismétlődő motívumokra és biblikus utalásokra épülő film a Fekete Lyuk nevű alternatív szórakozóhely néhány törzsvendégének életéről. A Lyukban koncertek zajlanak, a szereplők kísérleteket tesznek az önkifejezésre és a tudattágításra...






 ITT(15.73 MB)